A jelenleg a ciprusi Herco Holdings Ltd. tulajdonában lévő utazási iroda 2009 elején végelszámolásról döntött (HVG, 2009. január 31.), a végelszámoló Sasinszki Ágnes, Leisztinger Tamás üzletember csapatának tagja lett. Sasinszki a tunéziai származású ügyvezetőt, Ben Hadj Soulimane Mondhert követte, aki Gergényi idején tolmácsi és utazásszervezési megbízásokat kapott a főkapitányságtól. Sasinszki posztját most a felszámolóbiztos vette át, aki egyelőre nem tudott beszámolni arról, mennyivel tartozik hitelezőinek az egykori miniszteri-főkapitányi cég. A 3 millió forint törzstőkéjű társaság már 2007-ben is veszteséges volt, mérlege 26 milliós mínuszt mutatott.
Bedőlt az egykori Gergényi–Pintér-iroda
Fizetésképtelenné nyilvánította a bíróság, és megindította a felszámolási eljárást a 2006-ban Pintér Sándor korábbi belügyminiszter, illetve volt kabinetfőnöke, Valenta László cége, a P&V Kft., valamint Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány által alapított Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft. ellen - értesült a HVG.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.