Szerencsen a rendőrség két éve meghallgatta az állítólagos feljelentőt, Csordás Ferenc korábbi monoki polgármestert, aki tanúkat is megnevezve konkrét bűncselekményekről szólt. Az akták Encsre, majd Miskolcra vándoroltak, később egy részük a vám- és pénzügyőrségre.
A jegyzőkönyvben egyebek mellett az áll, hogy a monoki kastélyt – amely egy időben Szepessy lakása és tulajdona is volt – közhasznú munkásokkal újították fel, és bizonyos számlákat az önkormányzat fizetett. A tanú szerint áfacsalás áll annak a hátterében, hogy a kastély többször gazdát cserélt.
Az épület mai tulajdonosa Sziky Gyulának, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga alelnökének cége. Sziky nevéhez köthető a nyíregyházi székhelyű Advertum Kft. 2006-os megalapítása, bár ő 2007-ben kiszállt belőle (a cég ügyeiről lásd 2009. január 17-ei cikkünket). Szepessy szeptember végén akarja bejelenteni, hogy Összefogás néven új pártot alapít.
Politikai ambíciói mögött állítólag a Veres János korábbi pénzügyminiszterrel jó kapcsolatot ápoló Sziky áll, aki a HVG-nek elmondta, Szepessy egy időben bérelte tőlük a kastélyt. A monoki polgármester nevéhez köthető a szociális kártya bevezetésének ötlete és az a később részben megvalósult javaslat, hogy csak az kapjon szociális támogatást, aki dolgozik is.
Bajban a monoki polgármester?
Már két éve nyomoznak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök egy feljelentés nyomán, amelyben Szepessy Zsolt monoki polgármester állítólagos visszaéléseiről van szó.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.