Kövér László szerint már most látszik "egy látens munkamegosztás" a szocialisták és a Jobbik között: ha az egyik nem, akkor a másik megpróbálja erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a jelöltjeiket és az egész pártvezetést. "Az ehhez való muníciót az MSZP fogja adni, mert rájöttek, hogy a saját médiájuk vagy a kocsmai suttogó propaganda helyett hitelesebb, ha jobbról érkezik a rágalom" - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Arra a kérdésre, hogy ha a Jobbik bejut a parlamentbe, "megcsendesedik-e", mint annak idején a MIÉP, Kövér László azt válaszolta, hogy szerinte "minden jogos kritika dacára" a MIÉP a parlamentben sohasem lépte át az alkotmányosság kereteit. Az előjelek alapján a Jobbiktól viszont nem várható ez a visszafogottság - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy miért vonták vissza a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló törvénytervezetet, Kövér László azt mondta, hogy már annak sem örült, hogy benyújtották. Mint mondta: elvben ugyan kétféle választ kaphattak volna, de csak egy jött be, hogy "a szocialisták megint elkezdenek trükközni, és kijátsszák a szociális demagógia kártyáját". Ennek eredményeképp nem lesz törvény, de megmarad a vita "rossz szájíze", amely mindenkinek csak kárt okoz. A másik lehetséges megoldás is veszélyes lett volna - hívta fel a figyelmet, utalva arra, hogy a szocialisták tálcán kaptak volna a Fidesztől egy lehetőséget arra, hogy lemossák magukról azt a "mocskot", amit a népszavazás előtti kampányban magukra kentek. "Ekkora gyalázatot nem szabad ilyen könnyen megúszni - ezért hagytuk a következő parlamentre a döntést" - hangsúlyozta. A határon túli magyarok ügyét érintve Kövér László az interjúban kifejtette: azt remélték, hogy a magyar gazdaság növekedésével a támogatások nagyságrendje is növelhető, és végrehajtható egy jó értelemben vett "Kárpát-medencei magyar gazdasági expanzió".
"Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bűne e tekintetben is felmérhetetlen, hiszen a magyar gazdaság tönkretételével a legfontosabb nemzetépítő eszközt ütötték ki a kezünkből" - olvasható a Fidesz választmányi elnökének interjújában.
Kövér szerint a Fidesz két tűz közé kerül
A Fidesz két tűz közé kerül a jövendő Országgyűlésben, a szocialisták és a Jobbik közé - nyilatkozta a Magyar Nemzet hétfői számában Kövér László, a párt országos választmányának elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.