Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kedden az MTI-vel.
A köztársasági elnök további négy, a Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséhez szorosan kapcsolódó törvényt sem ellenjegyezte, és ezeket megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő a döntéséről levélben tájékoztatta Katona Bélát, az Országgyűlés elnökét.
A KEH közleménye szerint a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvény két lépcsőben léptetné hatályba a Polgári Törvénykönyvet. A Polgári Törvénykönyvnek a törvény alapelveiről, továbbá a személyek jogairól, cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi személyekről szóló részei már 2010. május 1-én hatályba lépnének, a további részek pedig 2011. január 1-jén.
Sólyom László az Országgyűlésnek írt levelében két kifogást fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. Egyrészt általában nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, mely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra. Másrészt aggályosnak tartotta a lépcsőzetes hatályba léptetést is, mert így a jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen terjedelmes jogszabály-változásra kellene felkészülnie - olvasható a közleményben.
Sólyom László ugyanakkor a levelében leszögezte: sajnálatosnak tartja a hiányosságokat, hiszen a Polgári Törvénykönyv üdvözlendő újításokat is tartalmaz, mint például a cselekvőképesség szabályainak új alapokra helyezése.
Mindezek alapján Sólyom László arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényeket az után fogadja el, hogy a Ptk. átfogó felülvizsgálatát végrehajtotta. A köztársasági elnök álláspontja szerint a Ptk. hatályba lépésének időpontját csak ezt követően és egységesen, legkorábban 2011. január 1. napjában lenne indokolt megállapítani - közölte a köztársasági elnök hivatala.
Sólyom László nem írta alá a Ptk. hatályba lépéséről szóló törvényt
Nem írta alá az államfő a Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséről szóló jogszabályt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.