Csütörtökön reggel a BKV csaknem minden harmadik autóbusza „megadta magát" a hidegben. Az autóbuszok légrendszere fagyott el, s emiatt már el sem tudtak indulni a garázsból, vagy menet közben, az első körben robbantak le.
A BKV a további problémák elkerülésére azt a megoldást választotta, hogy a parkoló buszokat egész éjjel alapjáraton járatják, hogy a légrendszer fagypont fölötti hőmérsékleten maradjon. A csöppet sem környezetkímélő, s meglehetősen üzemanyag pazarló megoldás egyébként nem újdonság, mint a hírügynökség megtudta. Kemény teleken rendszeresen élnek a BKV-nál ezzel a megoldással.
A BKV-nak átlagosan 17 éves a buszparkja, de a hideg okozta problémák nem csak az öreg – egyébként rendszeres karbantartás mellett Szibériában is derekasan helytálló – Ikaruszokat, hanem az újabb külföldi járműveket is érintik, bár korántsem olyan nagy számban. Érdekes azonban, hogy a BKV járatainak közel 10 százalékát üzemeltető alvállalkozók buszai kivétel nélkül el tudnak indulni a fagyos hajnalokon is. Az alvállalkozók ugyanis erősen érdekeltek abban, hogy a járatok elinduljanak, hiszen nem csak a bevételkiesést, de a kimaradás esetén a BKV-nak fizetendő büntetést is megsínylené költségvetésük. Az alvállalkozók ezért szigorú rendben, rendszeresen karbantartják a buszokat, hogy azok el tudjanak indulni hideg motorral és hideg légrendszerrel is.
Éjjel is járatja buszait a BKV, hogy el tudjanak reggel indulni
Egész éjjel járatja parkoló autóbuszait a BKV, hogy a dermesztő hajnali üzemkezdéskor a járatok el tudjanak indulni - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.