Nácsa János, a pécsi önkormányzat sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a polgármester a közgyűlés ülése után, várhatóan este nyolc óra körül érkezik a hegy csúcsára. Vele tart Nagy Csaba alpolgármester, továbbá Csizi Péter, Hoppál Péter és Kővári János önkormányzati képviselők.
Hozzátette: addigra felállítják azt a katonai parancsnoki sátrat, melyben a polgármester és politikustársai tölthetik az éjszakát. A demonstrálóknál a hidegre tekintettel lesz meleg ruha, hálózsák, étel, "szívmelengetőnek" forró tea és pálinka, egy pakli magyar kártya, a polgármesternél pedig egy történelmi témájú könyv, melyekből egyet-egyet otthon is szívesen kézbe vesz.
Páva Zsolt szerdán jelentette be, hogy a lokátorberuházás elleni tiltakozásul a csütörtökről péntekre virradó éjszakát többedmagával a hegyen tölti, az önkormányzat pedig sorompóval záratja le a Tubesre vezető utat, így akadályozva az építkezés megkezdését.
A Civilek a Mecsekért Mozgalom pénteken reggel és délután is "városvédő kirándulást" szervez a hegyre, erre szocialista politikusok, köztük Szili Katalin volt házelnök és Bókay Endre országgyűlési képviselő is jelezte részvételét.
Az ügy előzménye, hogy a Fővárosi Bíróság november 27-én jogerősen elutasította felülvizsgálati eljárásában azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes tetején lévő katonai híradóobjektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot. Ezzel a radar építése zöld utat kapott.
A civilek és Pécs önkormányzata a Legfelsőbb Bírósághoz fordult a döntés felülvizsgálatát kérve, ez azonban nem akadályozza az építkezés megkezdését. A HM a jogerős ítélet után közölte, hogy hamarosan folytatni kívánja a beruházást.
Kártyát is visz magával a Tubesre Pécs polgármestere
Kártyát, könyvet és "szívmelengetőt" is visz magával a Tubesre Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki több politikustársával a hegyen tölti az éjszakát, tiltakozva a katonai lokátor tervezett felépítése ellen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.