Fukuda Keidzsi, a világszervezet influenza szakértője csütörtökön a WHO genfi székhelyén elmondta: bár Észak-Amerikában a járvány már túljutott a csúcspontján, Európa bizonyos térségeiben, valamint Közép-Ázsiában változatlanul gyors ütemben terjed a H1N1 vírus. A járvány eddig csaknem tízezer ember halálát okozta világszerte.
A japán szakértő szerint az új influenza terjedésének súlypontja jelenleg Franciaország, Csehország, Svájc, Kazahsztán, Kirgizisztán és Oroszország. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az új influenza első hullámát egy második követheti, mivel a vírus a korábbi járványokhoz képest hihetetlenül korán kezdett terjedni a hideg időszak elején.
A WHO vakcina-szállítmányokkal siet az új vírus által fenyegetett legszegényebb országok segítségére - jelentették be Londonban. Eszerint Afganisztán, Azerbajdzsán, Mongólia és további 32 szegény ország kap "heteken belül" oltóanyagot a világszervezettől. Az érintett országok közül elsőként az északi féltekén találhatók részesülnek a vakcinából, mivel ott a járvány nagyobb méretű, mint a déli félgömbön.
H1N1: korai még a világméretű járvány végéről beszélni
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint korai még a világméretű influenzajárvány végéről beszélni, mivel a betegség továbbra is gyors ütemben terjed az északi féltekén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.