A párt elnöke kérdésre válaszolva elmondta, hogy Király Zoltán egyéniben és a párt listáján is indul, de majd csak januárban - amikor a jelöléseiket nyilvánosságra hozzák - jelentik be, hogy pontosan melyik választókerületben illetve hányadik helyen.
A jelöltet méltatva Dávid Ibolya úgy fogalmazott, hogy Király Zoltán neve összeforrott a demokratikus átmenettel, azzal a józan politizálással, ami később a békés rendszerváltozáshoz vezetett. Hozzátette, hogy ő volt az első képviselő, aki valóban a választók akaratából került be a parlamentbe, miután 1985-ben legyőzte Komócsin Mihályt, Csongrád megye akkori első titkárát.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy Király Zoltán 1987-ben részt vett a lakitelki találkozón, ami a reformpártisága mellett szerepet játszott abban, hogy 1988-ban Bihari Mihállyal, az Alkotmánybíróság volt elnökével, Bíró Zoltánnal, az MDF egykori elnökével és Lengyel László politológussal együtt kizárták az MSZMP-ből. Király Zoltán 1990-ben független, de az MDF által támogatott indulóként bejutott a szabadon választott országgyűlésbe.
A sajtótájékoztatón részt vevő jelölt először a megindultság miatt nem tudott beszélni. Ezt később azzal indokolta, hogy "Dávid Ibolya említette Lakitelket is, és eszembe jutott a sátor (…) ez volt az MDF bölcsője".
A politikához való visszatérésének motivációjaként egyfelől Moldova György, Akit a mozdony füstje megcsapott című könyvének címét idézve azt említette, hogy "akit politikusként a politika füstje megcsapott, az soha nem felejti el annak ízét, szagát illatát". Másik indokként megjegyezte, hogy az elmúlt több mint tíz esztendőben nem volt jó véleménye a politikai közállapotokról, de azt gondolja, eljutottak odáig, hogy "ennek a közéleti mocsoknak, elnézést a kifejezésért, amely uralja mai közéletünket, véget kellene vetni és ebben szeretnék részt venni". Kijelentette, hogy miután jelenleg köztisztviselőként dolgozik, ezért amíg a jelöltsége politikai és jogi értelemben nem válik ténnyé, nem akar nyilatkozni illetve politikai közszereplést vállalni.
Király Zoltán MDF-es színekben indul a választásokon
Király Zoltán az MDF képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon; a politikus 1985-ben független jelöltként jutott be az Országgyűlésbe - mondta a jelölttel közös sajtótájékoztatóján Dávid Ibolya.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.