A pert azért indította az egyházmegye, mert egy - a bíróság által nem nevesített - internetes honlapon az egyházmegye püspökéről, szintén pap testvéréről és több papjáról 2007 szeptemberében becsületsértő fényképeket, illetve rágalmazó nyilatkozatok tettek közzé. Azok a feljelentést követően le is kerültek a portálról.
A honlaphoz feltehetően információkat szolgáltató, a weboldalt készítő, illetve továbbító két vádlott - a harmadik társuk betegség miatt marad távol a tárgyalástól - részben elismerte a vétséget. A honlap többször változott, s hogy alakításában, továbbításában kinek, milyen szerepe volt, a bíróság mérlegeli majd. A pert Megyeri Mária bírónő február 25-re napolta el.
"Olyan rágalomról van szó, amelyet még alázattal sem lehet szó nélkül elviselni, mert mindenkinek joga van a jó híréhez, becsületéhez, tisztességéhez" - hangoztatta a tárgyalást követően újságíróknak a perben az egyházmegyét képviselő Spányi Antal megyéspüspök.
Az egyházmegye főpásztora úgy vélte, jogállamban megengedhetetlen, hogy bárki valótlan állításokkal rágalmazzon, becsületében, hivatásában tönkretegyen, papi pályát. Az ilyen cselekmények ismétlődését az igazságszolgáltatás eszközeivel kell megakadályozni.
Rágalmazási per papokat sértő honlap ellen
Bizonyítási eljárást folytattak, és egy tanút hallgattak meg a székesfehérvári egyházmegye - mint magánvádló - által nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indított per keddi tárgyalásán a székesfehérvári városi bíróságon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.