A herendi porcelángyár előtt összeesett egy férfi, s a mentőkért telefonáló hölgynek - aki egyébként végzett elsősegélynyújtó tanfolyamot - telefonon kezdtek instrukciókat adni, hogy mit és hogyan cselekedjen. Ezzel együtt azonnal rohamkocsit indítottak Veszprémből, ám az 10 perc alatt ér Herendre, miközben a klinikai halál beállta esetén döntő jelentőségű a 4 percen belül végrehajtott újraélesztés - hangsúlyozta a mentésirányító.
Csermák József elmondta: a hölgy közölte velük telefonon, hogy a férfinek nincs már se légzése, se vérkeringése. A mentésirányító azt hangsúlyozta, hogy a fiatal nő minden elismerést megérdemel, mert pontosan értette a tanácsaikat, s azokat szakszerűen végre is tudta hajtani.
Komplex újraélesztést hajtott végre - mondta Csermák József, megjegyezve: sokat jelentett ugyanakkor az is, hogy a Herenden lakó, ám szolgálatban nem lévő Pataki Péter mentőápoló kollégájuk azonnal a helyszínre sietett és bekacsolódott az újraélesztés menetébe.
A 42 éves férfit a klinikai halál állapotából "hozták vissza" - hangsúlyozta a mentésirányító, majd elmondta, hogy a beteget rohamkocsival a veszprémi kórházba szállították, s az állapota stabilnak mondható. Csermák Péter tájékoztatott arról is, hogy a Veszprém Megyei Mentőállomás főorvos igazgatója Életért emlékérem kitűntetésre terjeszti fel a herendi hölgyet.
Telefonos segítséggel hoztak vissza egy férfit a halálból
A veszprémi mentősök telefonon adott tanácsai segítségével élesztettek újra kedden este egy 42 éves férfit Herenden - tájékoztatta Csermák József, a veszprémi mentőállomás mentésirányítója az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.