A 2007 júniusában bejegyzett egyesület feloszlatása érdekében még az év decemberében indított polgári pert a Fővárosi Főügyészség, mert álláspontja szerint a Magyar Gárda Egyesület működése sértette mások emberi méltóságát. A Fővárosi Bíróság 2008. december 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletében elrendelte az egyesület feloszlatását. A szervezet fellebbezését követően a Fővárosi Ítélőtábla 2009. július 2-án részben eltérő indokokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú döntést, de a feloszlatás hatályát kiterjesztette a Magyar Gárda Mozgalomra is.
Az ítélőtábla az egyesület, illetve a mozgalom tevékenységét vizsgálva azt állapította meg, hogy annak rendezvényei közvetlenül és ténylegesen fajgyűlölő és kirekesztő megnyilvánulásokkal a közrendet és a köznyugalmat támadták, és ennek következtében sérült a biztonsághoz és szabadsághoz való jog. Mint kimondta, ez akkor is így van, ha közvetlen fizikai erőszak nem történt, de annak fenyegető veszélye fennállt. A faji megkülönböztetés és a kirekesztés a demokratikus rendet alapjaiban támadja, és az betiltással (feloszlatással) szankcionálandó.
Az egyesület felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla határozatainak hatályon kívül helyezését és az ügyészségi kereset elutasítását kéri a Legfelsőbb Bíróságtól.
Ma tárgyalják a Magyar Gárda ügyét az Legfelsőbb Bíróságon
Nyilvános ülést tart ma a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ügyében a Legfelsőbb Bíróság (LB).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.