A megvert roma férfi elmondása szerint öt rendőr támadott rá Hevesen. A megsérült férfi hétfőn hagyta el az egri Markhot Ferenc Kórházat, ahol megfigyelésen volt benn. Juhász István azt mondta, hogy belső vizsgálatot rendelt el a hevesi városi kapitányságon az ügy tisztázására. Két rendőrt az eljárás idejére felmentettek a munkavégzés alól.
Péntek éjszaka a rendőrökkel együtt szolgálatot teljesített két miskolci rendészeti szakközépiskolás is, esetükben jelzéssel éltek az intézmény vezetőjének. A sértett fiatalember által említett ötödik személyről nincs információ.
A rendőrfőkapitány az eddigiekről kifejtette: a bírósági ítéletig a rendőrt is illesse meg ugyanúgy az ártatlanság vélelme, mint bármely más magyar állampolgárt, úgyhogy tiltakozik mindenféle prejudikálás ellen. A rendőrség megbízható, azon atrocitásokról pedig, amelyek állítólag Heves városban történtek, egyetlen feljelentés sem született, pedig a rasszista indíttatású ügyeket kiemelten kezelik. A vizsgálatot az Egri Nyomozó Főügyészség folytatja.
Eltiltottak két rendőrt
Két rendőrt az ügy tisztázásáig felmentettek a munkavégzés alól a Hevesen péntek éjjel történt bántalmazás miatt - mondta Juhász István dandártábornok, Heves megye rendőrfőkapitánya Egerben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.