A hírportál úgy tudja, hogy Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány egy hete levélben tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert a nyomozásról, és a levélben megnevezte az ügyben érintett ügyvédi irodákat is. A három cég a Bellák és Társai, a Kende és Társa, valamint a Polgár és Bebők ügyvédi iroda. A levél másolatát néhány nap múlva megkapta a BKV-s vesztegetési botrányt vizsgáló közgyűlési bizottság is. Mindhárom iroda dolgozott a Budapest Airportnak és a BKV-nak is.
Mint írják, a főpolgármesteri hivatalnak a Polgár és Bebők ügyvédi iroda érintettsége a legkényelmetlenebb. A cégnek ugyanis érvényes szerződése van jelenleg is a hivatallal majdnem 40 millió forint értékben. Az egyik szerződés 25 millió forintos (a Városháza Fórum fejlesztési projektre vonatkozóan), a másik pedig 13 millió 500 ezer forintos (a Közraktárak fejlesztési projekttel kapcsolatban). Mindkettőt a főpolgármesteri hivatal kiemelt fejlesztések irodájával kötötték januárban.
A vesztegetési ügy december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből 10 millió forintot osztottak volna vissza, ezt vehette át a szintén 4-én, vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sz. György. Az igazgató ügyvédei egyébként úgy nyilatkoztak, hogy az átvett pénz nem kenőpénz, hanem kölcsönpénz volt - olvasható az Indexen.
R.-V. Krisztina, a Budapest Airport Zrt. és Sz. György, a BKV Zrt. jogi igazgatója, valamint az informatikai cég vezetője előzetes letartóztatásban van. A BKV szökésben levő informatikai igazgatója, Fuzik Zsolt ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A fővárossal is szerződtek a vesztegetéssel gyanúsított ügyvédek
Az Index információi szerint a rendőrség a Bellák és Társai, a Kende és Társa, valamint a Polgár és Bebők ügyvédi iroda BKV-s és repteres szerződéseivel kapcsolatban nyomoz a nemrég kirobbant vesztegetési ügyben. A Polgár és Bebők ügyvédi irodának jelenleg is élő szerződése van a főpolgármesteri hivatallal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.