"A nagykövetekkel szemben, noha ők funkciójukból következően nyilvánvalóan nemzeti üzleti érdekeik védelmében is fellépnek, az alázatosságig udvarias hangú levél kifejezett és alattomos utalásaival az én erkölcsi hitelemet is célba veszi" - fogalmazott. Bár névvel nem említi, mely levélről van szó, az tudható, hogy múlt héten a Neo FM két vezetője tett közzé nyílt levelet. Majtényi megjegyezte: "erősen eltúlzottnak" tartja, hogy az Egyesült Államok képviselőháza a múlt héten nem kötelező erejű döntésben bírálta a magyarországi frekvenciadöntést.
Majtényi László megismételte, hogy elfogadhatatlannak és törvénysértőnek tartja a két országos kereskedelmi rádiós koncesszió odaítéléséről hozott döntést, ugyanakkor jelezte: más ügyben emelte fel szavát, mint a nagykövetek; ő nem az átláthatóság hiányának a hazai befektetői klímára gyakorolt hatása, hanem az ORTT szerinte törvénysértő határozata kapcsán fogalmazott meg kifogásokat.
Még időben szólt
Rágalomnak nevezte, hogy a frekvenciadöntéssel kapcsolatos motivációja nem transzparens. Ezzel "a maguk finom módján arra utalnak, hogy a vesztesek egyikének, vélhetően a Sláger Rádiónak volnék titkos támogatója" - közölte, emlékeztetve arra: hosszú és eredményes küzdelmet folytatott azért, hogy "az Országgyűlés által megszavazott törvény ellenében a Sláger Rádió ne jusson pályázat nélkül, mélyen a piaci érték alatt újabb műsorszolgáltatási jogosultsághoz". Közlése szerint a Budapesti Corvinus Egyetem által kidolgozott anyag mellett készült egy másik tanulmány is az FM1 Konzorcium pályázatáról, ezt az ORTT belső szakértői írták. "Ez a döntést megalapozó elemzés az FM1 pályázatát üzletileg egyértelműen megalapozatlannak és - hiánypótlási felhívás nélkül - kizárandónak minősítette".
Majtényi László cáfolta azt a - szerinte személyes hitelét, jó hírét "rombolni szándékozó" - vádat, amely szerint az FM1 pályázatáról úgy nyilatkozott, az alakilag érvényes, miközben ezzel ellentétesen szavazott a testületi ülésen. Nyílt levelében kiemelte: azok közé tartozott, akik még időben kísérletet tettek arra, hogy megóvják Magyarország jó hírét az azt veszélyeztető döntéstől. "Utólag, lemondásommal, ugyanezt szolgáltam" - tette hozzá.
Neoék levele
November 18-án tett közzé kilenc ország budapesti nagykövetsége közös nyilatkozatot, amely szerint különös aggodalommal figyelik "a nem transzparens viselkedés jelentős megnyilvánulásait, amelyek hatással vannak a befektetőkre a közszolgáltatások, a műsorszolgáltatás és az országos közlekedési infrastruktúra egyes területein".
Múlt csütörtökön nyílt levélben válaszoltak a nagyköveteknek az október végén országos rádiófrekvenciát nyert Neo FM képviselői: Balázs Csaba, a tulajdonos econet.hu Nyrt. elnök-vezérigazgatója és Kádár Tamás, az adót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója. Egyebek mellett azt közölték: a tulajdonosok elkötelezett hívei az egyetemes demokratikus értékeknek, ezen belül kiemelten fontos számukra a piacgazdaság, a vállalkozás szabadsága, a tiszta verseny és az átláthatóság az üzleti folyamatokban.
Felhívták a figyelmet arra, hogy mindkét koncesszió hét évére a későbbi győztes ígérte százalékosan és összegszerűen is a legmagasabb műsorszolgáltatási díjat, márpedig "a pályázati felhívás egyetlen tényleges versenyelemet tartalmazott, amelynél sehol a világon nem ismernek objektívebbet, ez pedig a díjverseny".
Majtényi szerint le akarják járatni őt a Neo FM vezetői
Majtényi László szerint "alattomos utalásokat" tett erkölcsi hitelére az országos rádiós frekvenciapályázatok egyik nyertesének két vezetője, a kilenc budapesti nagykövet transzparenciát hiányoló levelére reagálva. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) november végén leköszönt elnöke erről az MTI-hez hétfőn eljuttatott, nyílt válaszlevelében írt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.