A végzetes baleset hétfőn délben, pár perccel déli tizenkét óra után történt a főút Fejér megyei szakaszán, a 15-ös kilométer-szelvényében. Egy Mezőszilas felől érkező Volkswagen Golf eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy szemből érkező Forddal. A balesetet követően a Golf három utasának egyike kirepült a gépkocsiból, a másik kettő beszorult, de egyikük sem élte túl a balesetet, mindhárom férfi a helyszínen elhunyt. A Ford sofőrjét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, őt a mentők kórházba szállították. A főút érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében lezárták, a forgalmat Lajoskomárom, illetve Sárbogárd felé terelték el.
Képek a balesetről az Autómenedzser.hu autós portálon.
Kettészakadt egy Golf, három ember halt meg
Három ember vesztette életét abban a személyautóban, amely frontálisan ütközött egy másik járművel a 64-es főút dégi elágazásánál - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.