A közgyűlés tagjai az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint egyhangúlag fogadták el az elnök előterjesztését "Pest megye önálló tervezési, területfejlesztési és statisztikai régió létrehozásának kezdeményezéséről", így elvileg a 2013. évi európai uniós költségvetésben Pest megye már önálló régióként szerepelhetne.
A számítások szerint 2013-ig évente közel 40 milliárd forintnyi uniós támogatástól esik el a megye 187 települése a jelenlegi "közösködés" miatt - olvasható a kommünikében, mely szerint jelenleg a Budapesthez, illetve a megyéhez kötődő projekttámogatások háromnegyedét a főváros kapja.
Szűcs Lajos az MTI érdeklődésére elmondta, hogy több "nekifutás" után sikerült végre dönteniük, ráadásul egyhangúlag. A megyei települések a különválást követően sokkal több támogatáshoz jutnának, mint eddig - mutatott rá. Nem véletlen, hogy már másfél évvel ezelőtt is a megye fővárostól való elszakadása mellett voksolt a megkérdezett települések 90 százaléka - fűzte hozzá az elnök, aki szerint a kormány már decemberben kezdeményezheti az EU-nál a szükséges lépések megtételét.
Az Országgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek is elküldött közgyűlési döntésről remélhetőleg tavasszal határoz a kormány, így az EU megváltoztathatja a régiós besorolást - mondta Szűcs Lajos.
Önálló régióvá válna Pest megye
Elszakadva a fővárostól önálló régióvá akar válni Pest megye - erről döntött egyhangúlag a megyei közgyűlés pénteken - közölte Szűcs Lajos (Fidesz), a testület elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.