"Tekintettel az MTV nehézzé vált helyzetére, a Millenniumi Média Kft., mint az MTV óbudai gyártóbázisának tulajdonosa, bejelenti, hogy kész tárgyalni az együttműködésről az MTV vezetőivel. Ugyanakkor a Magyar Televízió új gyártóbázisával kapcsolatban fontosnak tartja az alábbi, tényszerű megállapítások közzétételét" - áll közleményükben. Az MTI érdeklődésére a cég kommunikációs ügynöksége közölte, a bérbeadó "nyitott minden témában a tárgyalásra".
A közleményben azt írták: az MTV új gyártóbázisa része "az átfogó állami média stratégiának, amelyről először 2000-ben döntött a kormány, majd a téma folyamatosan napirenden szerepelt az azt követő különböző kormányok alatt", az ingatlan építését a Magyar Állam rendelte el, s az annak képviseletében eljáró szervezet döntött arról is, hogy az épület teljes egészében magántőkéből épül meg.
Emlékeztetnek arra: új tulajdonosai nyílt közbeszerzési pályázaton vásárolták meg a Millenniumi Média Kft.-t, amelyért 7,4 mrd forintot fizettek be az állami költségvetésbe. A cég "mindenben az MTV-vel kötött szerződéseihez és a jogállamban meglévő normákhoz tartja magát" - írták, kitérve arra, hogy az új gyártóbázis a szerződéseknek megfelelően elkészült, speciálisan az MTV illetve a média igényeinek megfelelően kialakítva. Kitértek arra is, hogy a társaság idén nyáron már - visszamenőleges hatállyal - engedett az eredeti bérleti díjból.
Tavaly ősszel kezdődött és idén nyáron zárult a Magyar Televízió Óbudára költözése; az ötvenes évek óta a belvárosi Szabadság téren működő közmédium előző székházát is bérelte, miután azt a kilencvenes évek végén eladták az akkori állami vagyonkezelőnek, amely tovább értékesítette az ingatlant. Az MTV kuratóriumi elnökségének ellenzék által delegált tagjai korábban többször is bírálták a 22 plusz 18 évre szóló székházszerződést, kifogásolva annak tartalmát.
Újratárgyalhatják az MTV székházszerződését
Újratárgyalhatják a Magyar Televízió (MTV) óbudai gyártóbázisának bérleti és üzemeltetési szerződését - közölte az épületet tulajdonló és üzemeltető Millenniumi Média Kft., a társaság kommunikációs ügynöksége pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.