A hivatal ezzel az APEH sajtóban megjelent közleményét cáfolta, amely szerint a posta 2009. december 31-i határidőhöz kötné a régi sárga csekkek átvételét. Az APEH szerint a két hivatal közötti "kommunikációs hiba" okozta a téves tájékoztatást.
A Magyar Posta közleményében hangsúlyozza: 2010. január 1-jével sem lesz változás a postai sárga csekkek befizetésének menetében, a "régi típusú csekkek felhasználhatóak, amíg el nem fogynak".
Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője elmondta: az adóhivatal egy a postától 2008 márciusában kapott hivatalos levél alapján adta ki a szóban forgó információt, amellyel ellentétes tartalmú tájékoztatatást a mai napig nem kaptak a Magyar Postától.
A Posta 2008-ban a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében vezette be az új típusú csekkeket, amelyeken jól látható FM és M megkülönböztető jelzés figyelhető meg. Ezek használata azonban nem kötelező, kizárólag az ügyfelek befizetéseit és a postai dolgozók munkáját hivatott megkönnyíteni - emlékeztet a hivatal. Megjegyzik: az eltelt időszakban a régi típusú csekkek kikoptak a forgalomból, ma már alig-alig találkozni ilyenekkel a postákon.
Téves volt a sárga csekkes hír
A Magyar Posta csütörtökön megerősítette, hogy korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.