A levélben a nagykövetek azt panaszolták, hogy a külföldi befektetők jogbizonytalansággal és az átláthatóság hiányával szembesülnek Magyarországon - írta a Der Standard. Mindenekelőtt az ORTT frekvenciadöntései és a pécsi vízmű üzemeltetőjével felmondott szerződés került viták középpontjába - idézte fel.
A szerző idézi Dezső Attilát, a CHSH osztrák jogtanácsadó cég egyik vezető magyarországi tagját. Dezső szerint ezek az ügyek problematikusak ugyan, de túlzottnak tartja sok kommentátor "szinte hisztérikus" reakcióját. "Semmiképp sem lehet (ezeket az ügyeket) trendnek tekinteni" - mondta. Szerinte Magyarországon más közép-kelet-európai országokkal összehasonlítva nem romlott a jogállamiság helyzete. A sok negatív szalagcím az újságokban arra vezethető vissza, hogy maguk a magyarok mindent nagyon pesszimistán látnak - vélekedett Dezső.
Ami viszont más megfigyelőket különösen aggaszt, az a döntések mögötti politikai hátszél - írta a szerző. Mint fogalmaz, a frekvenciák újraosztását illetően az ellenzéki Fideszhez közel álló Sólyom László államfőtől indult ki a nyomás. Pécsen is egy konzervatív polgármester próbálja a vízmű feletti ellenőrzést megszerezni. Mindenesetre - fűzte hozzá - populista kijelentései ellenére az Orbán-kormány 2002-ig nagyon óvatosan bánt a külföldi befektetőkkel.
Dezső Attila szerint jó irányba tett lépés például a 2010-ben életbe lépő korrupcióellenes törvény. Problematikusnak tartja ellenben a hatóságok túlságosan formalista (a jogi formaságokhoz ragaszkodó) megközelítését, például a pályázati döntéseknél.
Vitát váltott ki a budapesti nagykövetek levele
Heves vitát váltott ki Magyarországon a kilenc budapesti nagykövet közös levele - írta szerdai számában egy osztrák napilap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.