Verók István elmondta, hogy a kampány részeként plakátokon, söralátéteken és egyéb szóróanyagokon kérnek csendet a kerületben szórakozóktól. Mint hozzátette, az önkormányzat által is támogatott civil kezdeményezéshez csatlakozott több ismert művész és zenész; ők az "arcukat adták" a kampányhoz.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a kerületi csendrendelet körüli "balhé" kitörése után végül sikerült olyan kompromisszumos megoldást találni, amely mind a lakók, mind a vendéglősök és a szórakozni vágyók érdekeit szem előtt tartja. A szabályozást, amely megtiltotta, hogy a vendéglátóegységek szeptembertől 22 óra után nyitva tartsanak, úgy módosították, hogy most akár 6 óráig is nyitva lehetnek - tette hozzá.
Róna András, a VI. kerületi Vendéglátóipari és Élelmiszerkereskedelmi Üzletek Érdekvédelmi Egyesületének vezetője elmondta, hogy az akcióval a kulturált szórakozásra akarják felhívni a figyelmet. Ezért a plakátokat és a szórólapokat a környék szórakozóhelyein és vendéglőiben is kihelyezik.
A vendéglátósok kérnek csendet a Terézvárosban
Csendet kérünk! címmel kampányt indítottak a VI. kerületi vendéglátósok; az akcióról Verók István (MSZP) polgármester és Róna András, a terézvárosi vendéglősöket tömörítő szervezet vezetője szerdán sajtótájékoztatón számolt be Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.