Az információ szerint már meglévő, de vételi lehetőségeiket javítani kívánó adók is versenybe szállhatnak a 92,9 MHz-es hullámsávért.
Tavaly december közepén - még a 2008 végéig tartó frekvenciamoratórium lejárta előtt - határozott úgy a médiahatóság, hogy oly módon pályáztatja meg a hullámsávtartományt, hogy azért versenybe szállhasson a Magyar Katolikus Rádió is. A műsorszolgáltató kérését méltányolva ugyanis úgy döntöttek, hogy vételi minőségjavítás érdekében is lehessen indulni a pályázaton.
Az utolsó szabad fővárosi frekvenciát korábban, műsorszolgáltatási jogosultságának lejártáig, a Rádió Deejay használta. Tavalyelőtt nyáron tizenegyen pályáztak erre a sávra, de három pályázó anyagát szeptemberben érvénytelennek minősítette a médiahatóság.
Az utolsó körbe jutott két pályázó közül - tavaly februárban - nem tudott választani az ORTT, amely így eredménytelennek nyilvánította a versenyt, majd a digitális átállásról szóló törvény módosítása 2008-ra frekvenciamoratóriumot rendelt el.
Elkel az utolsó szabad budapesti rádiófrekvencia is
Megpályáztatja az utolsó szabad fővárosi rádiófrekvenciát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - döntött az egyik tag közlése szerint szerdán a médiahatóság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.