Szollár Domokos elmondta, hogy Forgács Imre 15 éve dolgozik különböző közhivatalokban, jelentős tapasztalatai vannak a közigazgatásban. Hozzátette: a többi között azért döntött Forgács Imre mellett a miniszterelnök, mert olyan igazságügyi miniszterre van szükség, aki jól tudja menedzselni a tárca munkáját.
Életrajz
Forgács Imre 1949. április 9-én született Budapesten. 1974-ben az ELTE állam és jogtudományi karán, majd 1977-ben az ELTE bölcsésztudományi karán szerzett diplomát. 1983-1984-ben az Egyesült Államokban a bostoni Harvard Egyetemen IREX-ösztöndíjjal tanult. 1974-től az ELTE tanársegéde, adjunktusa, 1980-tól az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1985-től a Társadalmi Szemle rovatvezetője, 1987-től főszerkesztő-helyettese volt. 1989-90-ben az MSZP Országos Elnökségén osztályvezetőként dolgozott. 1992-től a Dunaholding Rt. jogi igazgatója, a Castellum Rt. elnöke, 1994-től a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület titkára, a Miniszterelnöki Kabinetirodán kormányfőtanácsadó, a modernizációs programot kidolgozó titkárság vezetője, majd az Európai Integrációs Kabinet és az Integrációs Stratégiai Munkacsoport titkárságának vezetője, 2002-től az Európai Integrációs Iroda főosztályvezetője volt.
2004-ben a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, 2007-2008-ban a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője volt. 2009-től az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára. Szakmai munkája mellett oktatói, tudományos tevékenysége is folytat. 1990-91-ben előadott az Államigazgatási Főiskolán, 1994-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes docense, 1994-2003 között a Nemzetközi Üzleti Főiskola tudományos főigazgató-helyettese, az Európai Ismeretek Tanszék vezetője volt. 1996-től a ELTE Jogi Továbbképző Intézetének előadója, 1997-től előadóként részt vesz a közigazgatási felsővezetők európai integrációs képzésében, 1999-ben az Európai Közigazgatási Intézet (European Institute of Public Administration - Maastricht) kutatója, előadója. 2001-től a Károli Gáspár Református Egyetem állam- és jogtudományi karán tanszékvezető. A politikai tudományok kandidátusa.
2001 óta az Európai Jog című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, 2002-től az Európai Tükör főszerkesztője. Főbb művei: Neokonzervatív fordulat az Egyesült Államokban (1987), Az Európai Unió intézményi szemmel (1998), Európaizálódik-e a közigazgatás? (2008), Mégsem éjjeliőr? Az európai kormányzás esélyei és a pénzügyi válság (2009).
Forgács Imre lesz Draskovics utódja
Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára lesz Draskovics Tibor utóda az igazságügyi és rendészeti tárca élén - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.