Az osztrák illetékeseket idéző beszámolók szerint kedden Magyarországon akadt horogra a 38 éves férfi. Az osztrák hatóságok a nyomozás érdekében további részleteket nem árultak el. Még két gyanúsítottat keresnek a zsarolási ügyben. Ernst Geiger, az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) főnyomozója bizakodóan nyilatkozott. "Csak idő kérdése, amíg a maradék két embert is megtaláljuk" - mondta a Kronen Zeitungnak. Alexander Marakovits, a hivatal szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette az értesülést.
A tavaly novemberben, a család karintiai sírboltjából eltűnt koporsót a holttesttel együtt nemrég találták meg Magyarországon. Már korábban őrizetbe vettek Magyarországon egy, a bűncselekmény irányításával gyanúsított 41 éves budapesti ügyvédet, és egy futárfeladatokra beszervezett 31 éves ercsi férfit. A harmadik gyanúsítottat, a Grizzly becenevű, román állampolgárságú F. Lászlót Romániában fogták el kedden.
A BRFK vezetője, Tóth Gábor december 2-án számolt be arról, hogy a milliárdos kettős koporsóját a karintiai Veldenből a gyanúsítottak teherautóval Magyarországra, a budapesti IX. kerületi Lónyay utcába vitték és pénzt követeltek a családtól. Tóth Gábor beszámolt róla, hogy - az akkor még keresett F. László július 3-án Bécsben 100 ezer eurót átvett a családtól. Egy második 100 ezer euró kifizetésről is megállapodtak, ez azonban meghiúsult. Az osztrák hatóságoktól származó tájékoztatás szerint a zsarolók hatmillió eurót követeltek.
A külső és belső koporsót végül november 18-án, illetve 20-án Budapesten találták meg a rendőrök, és a holttesttel együtt visszajuttatták a családnak. Az iparmágnás holttestét a múlt héten visszahelyezték a veldeni mauzóleumba.
Koporsórablás: elfogtak egy negyedik gyanúsítottat is
Elfogtak egy negyedik gyanúsítottat is a Karl Friedrich Flick német-osztrák milliárdos holttestét tartalmazó koporsó ellopásának ügyében - jelentette szerdán az osztrák tömegtájékoztatás.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.