A Fehér Akác elnevezésű, elsősorban a falopások megelőzésére szervezett akcióban 44 erdész, rendőr, vadőr, mezőőr és polgárőr vett részt. A helyi rendőrőrs és a Nyírerdő Zrt. által kezdeményezett, egész napos ellenőrzésre a gyakori falopások miatt volt szükség. Az erdei utakat, a vágásterületet és a közlekedési útvonalakat érintő akcióban az erdőkből származó fa tulajdonjogát, a legális szállításhoz szükséges iratok meglétét, valamint a fakitermelések jogszerűségét vizsgálták. A rendőrség ezzel párhuzamosan fokozott ellenőrzéseket tartott a közutakon, a vadőrök és a mezőőrök pedig az illegálisan szemetet lerakókat és az orvvadászokat figyelték.
Kora délutánig mintegy hetven embert ellenőriztek, öten kaptak 26 ezer forintos helyszíni bírságot, négy sofőr ellen pedig engedély nélküli járművezetés miatt indult szabálysértési eljárás - mondta el az MTI-nek Oláh István őrnagy, a nyírlugosi rendőrőrs parancsnoka. A rendőrök egy körözöttet és hét fatolvajt állítottak elő; ők már szerdán bíróság elé kerülnek.
A Nyírerdő Zrt. helyi erdészetének igazgatója, Kaprinyák Tibor elmondta: öt és fél ezer hektáros működési területükön idén a tavalyihoz képest kétszer akkora, körülbelül 1,2 millió forint értékű kárt okoztak eddig a tolvajok. A "lopási szezon" általában már november végén elkezdődik és karácsonyig tart; ebben az időszakban nemcsak a fűtésre használt akácot hordják el az erdőkből, hanem a karácsonyfának alkalmas fiatal fenyőfákat is kivágják.
Rászálltak a fatolvajokra Szabolcsban
Gyorsított bírósági eljárásban már szerdán ítélet születhet hét fatolvaj ellen, akit összehangolt bűnmegelőzési ellenőrzés során fogtak el szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson és környékén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.