A rendőrautó sofőrje kiszállt a járműből, de a slusszkulcsot nem vitte magával - ismertette a kedden történt eset részleteit a napilap. Mindezt meglátta a fiatalember, aki a sötétített ablakon keresztül megpróbálta kifürkészni mit vihet el a kocsiból, majd beült a járműbe. Ekkor szólaltak meg a háta mögött ülő rendőrök és azt mondták: "mi nem tennénk!".
A tolvaj megpróbált elmenekülni, de elfogták és előállították. A Népszabadság a rendőrségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta: a fiatalember az első, aki Magyarországon a benne ülő rendőrökkel együtt próbált ellopni egy rendőrautót.
Rendőrökkel együtt lopta volna autójukat egy tolvaj
Megpróbált ellopni egy rendőrautót egy fiatalember a VIII. kerületi Népszínház utcában, de nem látta, hogy a sötétített ablaküvegű kisbusz hátsó ülésén két rendőr ül - írta szerdai számában a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.