A frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés BKV-t ellenőrző bizottságának ülését követően elmondta, hogy a közlekedési vállalat belső szervezettsége rendkívül hiányos. Így fordulhatott elő, hogy Sziebert György, az előzetes letartóztatásba helyezett volt jogi igazgató értékhatár nélkül köthetett szerződéseket. Ráadásul a jogi igazgatóság nem illeszkedett szervesen a cég struktúrájába, így nem volt tisztázott a vezető aláírási jogköre sem - tette hozzá.
Steiner Pál szerint a BKV-nál sem az ügyrendben, sem a kifizetésekben nincs rend. Ezért arra szólította fel Kocsis Istvánt, a cég vezérigazgatóját, hogy a bizottság következő, január 13-i ülésére tegye meg javaslatait azokra az intézkedésekre, amelyek javítják a vállalat szervezettségét.
A frakcióvezető szerint a bizottság keddi ülésére meghívott BKV-s felsővezetők (a megbízott jogi, a humánpolitikai és kommunikációs vezető)rendkívül felkészületlenül jelentek meg a képviselők előtt. Nem tudtak választ adni több kérdésre, ezért a bizottság írásban kért választ tőlük. Steiner Pál példátlannak nevezte azt a választ, amikor egyikük azt mondta, hogy a "szerződések aláírói a teljesítésért nem felelősek". A frakcióvezető azt mondta, Kocsis István felelőssége, hogy meghozza-e az azonnali intézkedéseket a cég szervezettségének megteremtésére.
A BKV jogi igazgatóját, Sziebert Györgyöt egy óbudai mélygarázsban érték tetten múlt pénteken, amint mintegy 10 millió forintot vett át egy, a közlekedési vállalattal szerződésben álló cég munkatársától. A Budai Központi Kerület Bíróság a Budapest Aiprt Zrt. jogi igazgatójával együtt hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba Sziebert Györgyöt, a BKV ezt követően rendkívüli felmondással menesztette.
Az MSZP már korábban is hangsúlyozta, hogy átláthatóvá kell tenni a BKV működését. Horváth Csaba még főpolgármester-helyettesként október végén úgy nyilatkozott: a BKV szerződéseivel összefüggésben megrendült a bizalom a budapestiekben a fővárosi cégek iránt. A bizalom helyreállítása a teljes átláthatóság biztosításával érhető e - mondta.
MSZP: a "rendetlenség" segítette a lopást a BKV-nál
A közlekedési cégnél tapasztalható "rendetlenség" és szervezetlenség segítette a lopást; azonnali rendteremtésre van szükség a BKV-nál - hangsúlyozta Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.