A fővárosban a közelmúltban három fegyveres rablás történt, s felderítésük során került a nyomozók látóterébe egy ezüst színű autó, amelynek köze lehetett a bűncselekményekhez - közölte Halmosi Zsolt Vas megyei rendőrkapitány és Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány hétfői közös sajtótájékoztatójukon.
Tóth Gábor elmondta: a budapesti rendőrök felvették a kapcsolatot a megyei főkapitányságokkal, s kiderült, a vasi rendőrök, ugyancsak rablás miatt, egy hasonló színű autót keresnek, amelyről tudták, hogy a főváros dél-pesti kerületeiben található. A budapesti rendőrök egy XX. kerületi bevásárlóközpont parkolójában találták meg a járművet, és elfogták az autóhoz érkező férfit és nőt. A férfi a helyszínen beismerte a három budapesti rablást és megnevezte társait is.
Többszörös fegyveres rablókat fogott a rendőrség
Fegyveres rablásokkal gyanúsított három férfit vett őrizetbe a rendőrség, a nyomozás adatai szerint Budapesten, Hegyeshalomban és Kőszegen követték el a rablásokat - jelentette be Halmosi Zsolt dandártábornok, Vas megye rendőrfőkapitánya hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.