Kis-Guczi Péter, a katasztrófavédelem sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a kitelepítés a bomba körüli 200 méteres sugarú kört érinti. Mintegy 500 embernek kell elhagynia otthonát - tette hozzá. Eddig 90 lakos jelezte, hogy az önkormányzat Zsombolyai utcában található közösségi házában szeretne menni. Balázs Norbert, a kerületi rendőrkapitány elmondta, hogy az akcióban mintegy 30 rendőr, 30 polgárőr és 10 közterület-fenntartó vesz részt. Azokat az idős embereket, akik ápolásra szorulnak, a mentők segítségével a Szent Imre Kórházba szállítják - tette hozzá.
Hajdú Gábor tűzszerészparancsnok szerint egyelőre nem lehet tudni, mennyi ideig lesz érvényben a korlátozás. A bombát meg kell vizsgálni, s csak utána tudják eldönteni, hogy milyen módszerrel hatástalanítsák.
A pénteken talált II. világháborús bombáról előzőleg azt közölték, hogy 50 kilogrammos és német gyártmányú. A kitelepítés az előzetes információk szerint 9 lakóházat érint. A rendőrök lezárták a Kosztolányi Dezső tér és Bocskai út kereszteződését, valamint a Nagyszőlős utca és Karolina út kereszteződését. A Pest felől közlekedők a Bartók Béla út-Hamzsabégi út útvonalon haladhatnak kifelé a városból, míg a fővárosba a Budaörsi út-Nagyszőlős utca útvonalon befelé haladókat a Nagyszőlős utca és Karolina út kereszteződésében a Karolina útra terelik.
Bomba Újbudán: elkezdték a kitelepítést
Szombat reggel elkezdték kitelepíteni azokat, akik a XI. kerületi Bocskai és Nagyszőlősi út kereszteződésében talált világháborús bomba közelében laknak; a Bocskai út érintett szakaszát a rendőrség lezárta.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.