Székelyné Pásztor Erzsébet elmondta: ha a vizsgálat „kirívó szabálytalanságot tár fel, a BKV minden esetben megteszi a szükséges jogi lépéseket, akár újabb büntető feljelentéseket is tehet a rendőrségen.
A lap szombati számában emlékeztetett, hogy a cég felügyelőbizottsága (fb) októberben döntött arról, hogy a rendőrség által már vizsgálatra bekért mintegy 100 szerződésen kívül további 500 kontraktus átvilágítása indokolt. A jobbára szakértői, tanácsadói megbízásokat egyenként nézik át.
November elején a BKV tömegesen indított munkaügyi pereket, melyek nyomán polgári peres eljárásban mintegy százmillió forintot követelhet vissza a cég 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel, jelentős juttatásokkal távozott egykori dolgozójától.
Március végéig tart a több száz BKV-s szerződés átvizsgálása
Még nem zárult le a BKV belső ellenőrzése, amely több száz korábban kötött szerződés jogszerűségét vizsgálja, az iratanyag feldolgozásával 2010. március 31-ig kell végezniük a belső kontrolling igazgatóság munkatársainak - mondta a Népszavának a BKV kommunikációs igazgatója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.