Az úgynevezett Mundo-projekttel foglalkozó ad hoc bizottság vezetője visszavonta a Bosnyák téri városközpont építésével kapcsolatos módosítási javaslatát és lemondott elnöki posztjáról, így "meghiúsult a városközponttal kapcsolatos módosítási szándék, amely a polgármester szerint nem szolgálta sem a kerület érdekeit, sem pedig a beruházás megkezdését" - közölték. Mint írták, Killik Jenő péntek reggel levélben tudatta döntését Zugló polgármesterével és jegyzőjével.
"Egy fontos, szimbolikusnak is nevezhető ügyben a zuglóiak győztek, hiszen bebizonyosodott, hogy nem lehet a kerület érdekeivel ellentétes döntést hozni, nem lehet eltérni a korábbi megállapodásoktól és városközpont helyett akármilyen plázát a kerület nyakába sózni" - idézték a közleményben Weinek Leonárd független polgármestert.
A kerület vezetője arra hívta fel a beruházót, hogy haladéktalanul fogjon hozzá a városközpont megépítéséhez, "hiszen ebben az égvilágon senki és semmi nem akadályozza az önkormányzat részéről". Weinek Leonárd érthetetlennek nevezte, hogy három év elteltével még nincsen építési engedélye a projektnek. Álláspontja szerint "a kerület részéről elfogadhatatlan minden további halogatás".
Az önkormányzat emlékeztetett arra, hogy a zuglói polgármester múlt héten jelentette be, hogy újratárgyaltatja a szerződés módosításáról szóló előterjesztést, ám a testület a keddi ülésén határozatképtelenség miatt nem szavazott az előterjesztésről. A péntekre ismételten kitűzött testületi ülés szintén határozatképtelen lett.
"Az MSZP- és SZDSZ-frakció tagjai, akik testületileg maradtak távol, elmulasztották annak lehetőségét, hogy törvényes határidőn belül döntés születhessen az ügyben" - áll a közleményben.
Zugló: ismét határozatképtelen volt a képviselő-testület
Ismét határozatképtelen volt a kerület új központjának ügyében a zuglói képviselő-testület - tájékoztatta az önkormányzat kommunikációs irodája a pénteki tanácskozáson történtekről az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.