Az MSZP-frakcióval 2006-ban megkötött koalíciót azért mondták fel, mert a szocialisták - köztük Kolber István országgyűlési képviselő, közgyűlési tag - felrúgták a somogyiak érdekében megkötött megállapodást - közölte Csorba Ottó frakcióvezető. "A szocialista képviselők nem voltak hajlandóak elhatárolódni a Somogy Megyei Önkormányzatot és a megye lakosainak életét megnyomorító költségvetéstől" - tette hozzá Csorba.
Somogyi közgyűlés: a Fidesz felmondta a koalíciót az MSZP-vel
Felmondta az együttműködést a Somogy Megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója az MSZP-vel - a döntést a teljes frakció részvételével pénteken megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Csorba Ottó frakcióvezető.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.