Sokan voltak, de nem elegen az MSZP pártfinanszírozási törvényjavaslatának támogatói: a hétfői szavazáson nem volt meg a kétharmados parlamenti többség. Bár az igenek száma ugyan meghaladta a nem és a tartózkodik voksokét, ez kevésnek bizonyult. A végeredmény nem meglepetés, a módosító indítványok november 23-ai elutasításából már következtetni lehetett erre.
A korrekciók jó része éppen az olcsó korteskedés igéretével házaló Fidesz kedvében próbált járni. Rövidebb, legfeljebb 45 napos kampányidőszakot engedett volna a mostani 72 napos helyett. A mai, jelöltenkénti egymillió, pártonként legfeljebb 386 millió forintos parlamenti választási korteskeretet az MSZP-javaslat még a tízszeresére emelte volna, ám az alkotmányügyi bizottság – a Transparency International és a Freedom House javaslatának (HVG, 2009. október 31.) megfelelően – módosító javaslatában megelégedett volna az ötszörösével. Törölték volna a két képviselő tervezetéből azt a szabályt is, ami a pártok állami támoga-tásának emelését tartalmazta. A Fidesznek ez kevés volt. Harminc napos kampányidőszakot indítványozott, és azt, hogy az országos kereskedelmi televíziókból tiltsák ki a politikai hirdetéseket, továbbá megtartaná az egymilliós keretet. Az utóbbit sikerült is elérnie.
Részletek a legfrissebb HVG-ben.
Pártfinanszírozási kudarc
Hasznavehetetlen régi szabályokkal fut neki a jövő évi kampányoknak az ország, miután lekerül a napirendről a pártfinanszírozási rendszer reformja, nem jött össze ugyanis elég szavazat hétfőn az MSZP-javaslat elfogadásához.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.