"Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy népes és hűséges hallgatóságunk minél előbb visszakapja a Sláger Rádiót," idézi közleményük Barbara Brillt, az Emmis International budapesti alelnökét. A közlemény szerint az Emmis és partnerei örömmel fogadták és üdvözlik a kilenc nagykövetség lépését, hogy nyílt levélben fejezték ki aggodalmukat az átláthatóság hiányával kapcsolatban Magyarországon.
A kormányfő több megnyilatkozása, valamint az, hogy az ORTT elnöke a Legfőbb Ügyészséghez fordult az ügyben, "egyaránt tükrözi az országos frekvenciák odaítélése körül kialakult helyzet komolyságát" - írják, hangsúlyozva, "nem más forog kockán, mint a szabad és független média megőrzése Magyarországon".
Október 28-án döntött az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a két országos kereskedelmi jogosultság sorsáról; a Sláger által használt frekvenciát az FM1 Konzorcium nyerte el a következő hét évre. A Sláger és a Danubius Rádió is interneten folytatja működését.
Múlt pénteken jelentette be közleményben az Emmis Corporation, hogy "jelenleg nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon".
Mégis maradna a Sláger tulajdonosa
Nem vonulnak ki Magyarországról a Sláger Rádió részvényesei; az Emmis és partnerei azon dolgoznak, hogy ismét fogható legyen a magyar éterben az adó - közölte a társaság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.