A végső szót Orbán Viktor mondja ki és Kövér László hitelesíti majd, amikor december 12-én összeül az ellenzéki párt választmánya, hogy választási listát hirdessen - írja hétfői számában a Népszava. A lap szerint a jelöltek meghallgatása még tart, az egyéni indulókat a Fidesz elnöke, választmányi elnöke, pártigazgatója a választókerületi elnökök jelenlétében kérdezi jövőbeni terveiről, illetve arról, hogy látja saját korábbi politikai tevékenységét. A Népszabadságnak Molnár Oszkár úgy nyilatkozott: még nem volt a meghallgatáson, még időpontot sem kapott.
A lap emlékeztet arra, hogy a politikus, akinek a "zsidó tőkével" kapcsolatos megnyilatkozását Orbán Viktor is "károsnak, rossznak" nevezte, élvezi az edelényi és a választókörzetéhez tartozó Fidesz-csoportok támogatását, s a fideszes választókerületi egyeztető fórum is támogatja. Nyolcezer Fidesz-aktivista is aláírásával kérte Orbán Viktor pártelnököt: Molnár legyen a képviselő-jelölt Edelényben. Az aláírásokat átadták Bíró Márk regionális igazgatónak.
Még mindig nem dőlt el Molnár Oszkár jelöltsége
A Népszava szerint még nem dőlt el, hogy Molnár Oszkár ismét indulhat-e parlamenti mandátumért a Fidesz színeiben; a lap úgy értesült, hogy az ellenzéki pártban megoszlanak a vélemények az edelényi polgármesterről, de a többség úgy gondolja, nem szabadna őt újra indítani.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.