A szocialista politikus az MSZP szombati választmányi ülése előtt újságíróknak azt mondta: a választmányi ülésen is erről fog beszélni. Az MTI kérdésére azzal indokolta, hogy eljött a szombati választmányi ülésre, mert az elmúlt hetekben a párt több országos és helyi vezetője valamint a baloldali értelmiségi holdudvar számos szereplője megkereste. Ezek alapján úgy gondolta, kifejezetten szükség van arra, hogy elmondja, miként gondolkodik a miniszterelnök-jelölésről.(A volt EU-biztos nem tagja a választmánynak.)
Közölte azt is: nem híve a kettős jelölésnek és nem is számít arra, hogy a választmány ülésén őt is jelölnék. Kovács László véleménye szerint az MSZP-nek egy sokszereplős választási kampányra van szüksége, mert ez már korábban is bevált. Kiss Péter szocialista alelnök újságíróknak azt mondta: a miniszterelnök-jelölés egy apropó is arra, hogy összerendezzék a soraikat, majd a programjukkal az emberekhez forduljanak, javaslatokat tegyenek az ország számára.
Arra a kérdésre, hogy várható-e más kormányfőjelölt megnevezése is a választmányi ülésen, úgy reagált, furcsa lenne, ha egy párt két miniszterelnök-jelölttel vágna neki a kampánynak. Álláspontja szerint a választmány szombati ülése ugyanarra az eredményre jut majd, mint a megyei elnökök és az országos elnökség.
Suchmann Tamás újságíróknak úgy vélekedett: teljes egység van a választmányban, és a pártban a miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatban. Mint mondta, Mesterházy Attilán kívül más név már nem merülhet fel erre a posztra. Az MSZP választmánya ma zárt ülésen - az országos elnökséggel közösen - tesz javaslatot a párt miniszterelnök-jelöltjére.
A választmány a zárt ülésen tájékoztatót hallgat meg a párt országos választási bizottságának tevékenységéről és a választási felkészüléshez kapcsolódó teendőkről, majd a választási programmal foglalkozik és - az országos elnökséggel közösen - javaslatot tesz a miniszterelnök-jelölt személyére. Az elnökség a héten döntött arról, hogy Mesterházy Attila frakcióvezetőt javasolja kormányfőjelöltnek. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről a december 12-i kongresszus hozza meg a végső döntést.
Kovács László Mesterházy Attilát támogatja miniszterelnök-jelöltnek
Kovács László volt MSZP-pártelnök támogatja, hogy Mesterházy Attila legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a 2010-es parlamenti választáson.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.