"Szintén jogellenes, hisz ugyancsak a szervezet továbbműködésében való részvételre utal azoknak a magatartása, akik valamely nyilvános rendezvényen, megemlékezésen a feloszlatott társadalmi szervezetre jellemző külsőségekkel (alakzatban, szimbólumok, vezényszavak használatával stb.) vesznek rész" - tartalmazza a szaktárca közleménye.
Az IRM arra hívja fel a figyelmet, hogy aki egy feloszlatott társadalmi szervezetet vezet, bűncselekményt követ el, és akár szabadságvesztéssel is büntethető, aki pedig a feloszlatott szervezet tevékenyégében részt vesz, szabálysértést valósít meg, ami pénzbírságot von maga után.
A bíróság jogerős ítéletével feloszlatott társadalmi szervezet tekintetében az állam alapvető kötelessége azt biztosítani, hogy a jogerős bírósági ítéleteknek érvényt lehessen szerezni. "A rendőrség a jogszabályoknak határozottan és következetesen érvényt fog szerezni" - tudatta a rendészeti minisztérium.
IRM: jogellenes a feloszlatott egyesületek továbbműködtetése
Hatályba lépett csütörtökön a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása; a rendelkezés jogellenesnek nyilvánítja azokat a cselekményeket, amelyek célja "minden kétséget kizáróan" közvetíteni a külvilág felé, hogy egy feloszlatott szervezet továbbra is működik - tudatta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.