Németh Miklós, a felújítást végző MH 2009 konzorciumot vezető Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy négy hónapot csúszik a kivitelezés, mert csak november 10-én emelkedett jogerőre a jóváhagyott kiviteli tervek dokumentációja, holott ennek már a kivitelezési szerződés aláírásakor meg kellett volna történnie.
A Fővárosi Önkormányzat közlése szerint mindössze három hónapja folyik a munka a Margit hídon, "a négyhavi csúszás bejelentése ilyesmivel nem magyarázható", ezért a csúszást nem tartják elfogadhatónak. Hangsúlyozták: a tárgyalások a napokban kezdődtek a konzorcium és a főváros között, megállapodás még nem született, ezért a konzorcium által bejelentett határidő a cégcsoport követelését jelenti. Emlékeztettek: a jelenleg érvényes szerződés szerint a Margit hidat 2010. augusztus 23-án kell forgalomba helyezni.
Németh Miklós elnök-vezérigazgató szerint azzal, hogy csak november 10-én emelkedett jogerőre a kiviteli tervek dokumentációja, késve tudták megkezdeni bizonyos elemek gyártását. Ezért 2010. augusztus 23. helyett csak a jövő év december 17-én tudják visszaadni a hidat a forgalomnak. A késésről múlt héten tájékoztatták az önkormányzatot, és kérték a szerződés módosítását.
Temesi Attila, a Fővárosi Önkormányzat Margit hídi felújítás projektmenedzsere november elején még azt mondta: egy hónapos csúszásban van a híd felújítása, mert a statikai számítások és a közbeszerzési eljárás is elhúzódott.
A Margit híd felújítása augusztus 21-én kezdődött, ekkor zárták le a forgalom elől az átkelőt. A felújításról szóló szerződést augusztus 10-én írta alá a Fővárosi Önkormányzattal a kivitelező Közgép-Strabag és az A-Híd Zrt.
A hídon a felújítás ideje alatt csak a villamosok, a BKV-autóbuszok, valamint a megkülönböztető jelzést használó járművek közlekedhetnek. A gyalogosok a déli járdán zavartalanul haladhatnak, a kerékpárosok pedig csak áttolhatják a hídon a biciklijüket.
Nem fogadják el a Margit híd felújításának csúszását
A Fővárosi Önkormányzat a Margit híd felújítása kapcsán nem fogadja el a kivitelező által benyújtott határidő-módosítási kérelmet, így az átadás időpontja a szerződés szerint továbbra is 2010. augusztus 23-a - közölte a Fővárosi Önkormányzat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.