Egy 19 és egy 26 éves férfit vettek őrizetbe, mindkettő ellen "felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja" miatt indítottak eljárást.
Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között. Az eddigi adatok szerint mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek.
Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is. Szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a miskolci városi bíróság azt a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet.
Újabb két sajóbábonyi támadót fogtak el
Újabb két embert vett őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a hétvégi sajóbábonyi események miatt - mondta a rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.