Két változatot is készítettek, mindkét verzió szerint a legnagyobb mértékben a vonaljegyek drágulnának; 6,7 százalékkal kellene többet fizetni értük, így az ár a jelenlegi 300 forintról 320 forintra emelkedne. A gyűjtőjegy 3,7 százalékkal 2700-ról 2800 forintra, a havi Budapest bérlet 4,3 százalékkal 9400-ról 9800 forintra, a tanuló bérlet pedig 2-4 százalékkal 3700 forintról 3800-3850 forintra emelkedne.
Nem változna viszont a napijegy és a hetijegy, de változatlan maradna a családi jegy ára is. Az előterjesztés szerint azért, hogy így támogassák azokat, akik nem rendszeresen használják a budapesti közösségi közlekedést. Bevezetnék a tanulmányi félévre érvényes, szemeszterre szóló bérletet, amelynek ára 18 ezer forint lenne. Megszűntetnék a "B" jelű éves bérletet, helyette egy bárki számára hozzáférhető bérlettípust javasolnak bevezetni - olvasható a dokumentumban.
Változnának a büntetési tételek is; bár az előterjesztésben a főpolgármester-helyettesek úgy fogalmaztak, megfelelő mértékűek a pótdíjak, mégis kétezer forintra emelnék a bérletbemutatás díját, az éves, negyedéves és szemeszterre szóló bérleteknél azonban ezt a tételt ezer forintra csökkentenék. Az előterjesztés mellékletében lévő táblázat szerint a módosításoknak köszönhetően a bruttó menetdíj-bevételek változattól függően 700-780 millió forint pluszbevételt hoznának, míg a bruttó árkiegészítés 60-150 millió forinttal csökkenne. A összes nettő menetdíjbevétel így 49,4 milliárd forintról 50 milliárd forintra növekedhet.
A tarifaemelést azzal indokolták, hogy visszaesett a BKV szolgáltatásai iránti kereslet, romlott a pótdíjbehajtás hatékonysága és a fizetőképesség. Figyelembe vették az utazóközönség teherbíró-képességét, a jegy- és bérletárak jövedelmekhez viszonyított arányát is. Megjegyezték az előterjesztés készítői, hogy célszerű a 2010-re érvényes kedvezményes éves bérletek vásárlását ösztönözni egyrészt a korán befolyó bevételek kedvező pénzügyi hatásai miatt, másrészt pedig a természetbeni juttatásként adható helyi bérletekre kivetett adó várható keresletcsökkentő hatása miatt.
A Város és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint az áremelés értelmetlen. Emlékeztettek, hogy a BKV tarifái 2009-ben két alkalommal emelték. Bár a tervezet 4 százalékos emelést tartalmaz a VEKE szerint a BKV jegyárbevétele várhatóan csak 0,6 százalékkal lenne több. Közleményükben kiemelték azt is: nem csak drágábbak a budapesti jegyek és bérletek számos európai országánál, de szerintük elavult a jegyrendszer is.
A VEKE úgy véli már csak azt érik el a főváros vezetői, hogy többen blicceljenek, többen váltsanak autóra, tehát az áremelés már a bevételek növekedését sem hozza magával. Emiatt a VEKE arra szólította fel Horváth Csabát és Ikvai-Szabó Imrét, hogy vonják vissza "káros és végiggondolatlan" előterjesztésüket.
Drágulnak a BKV-jegyek
A BKV viteldíjainak átlagosan 4 százalékos emelését javasolta a közgyűlésnek Horváth Csaba és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes - derült ki az MTI birtokába csütörtökön került előterjesztés szövegéből.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.