A rendőrség rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen - közölte honlapján a rendőrség. Az ismeretlen elkövetők november 10-én délután háromnegyek kettőkor a XI. kerületi Etele úton járókelők szeme láttára megtámadtak és brutális módon bántalmaztak egy férfit, annak érdekében, hogy a vállán lévő táskát elrabolják. A sértettet hátulról vascsővel több alkalommal fejen ütötték, földön fekve rugdalták, majd feladva tettüket a helyszínről elmenekültek. A bántalmazott súlyos sérüléseket szenvedett. Az egyik ismeretlen elkövető 18-22 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú, aki a bűncselekmény elkövetésekor szürke színű kapucnis felsőrészt viselt. Társa szintén 20 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, egy kicsit erősebb testalkatú.
A rendőrség a támadásról készült köztéri kamera-felvételt közzétette (itt megtekinthető). A felvételen jól látható, ahogyan hátulról próbálják elragadni a férfi laptoptáskáját, aki azonban minden próbálkozás és bántalmazás ellenére megvédi tulajdonát, egészen addig, amíg a közelből valaki odasiet. A rendőrség várja a szemtanúk, érdemleges információkkal rendelkezők jelentkezését.
Brutálisan megvertek egy férfit a táskájáért - videó
Múlt héten a XI. kerületben fényes nappal támadtak meg egy férfit a táskájáért. A férfi ellenállt, így tovább verték, amíg a közelben tartózkodók közül valaki odasietett. Az esetet kamera rögzítette, keresik az elkövetőket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.