A borsodi település független polgármestere a dokumentum átadása után az ombudsman hivatalában újságíróknak azt mondta, Monokon a mintegy 70 szociális segélyezettből eddig 54 részére bocsátottak ki olyan, fényképpel ellátott, készpénz felvételére nem alkalmas kártyát, amellyel a település öt, míg az ország 19 ezer üzletében lehet vásárolni bármit, kivéve alkoholt és dohányárut.
Szepessy Zsolt az MTI kérdésére közölte: azok, akik nem járultak hozzá, hogy segélyük nagyobbik részét a szociális kártyára utalják, továbbra is a hagyományos kifizetési módon juthatnak a támogatási összegekhez. A novemberi segélyeket azonban még nem utalta a kártyákra az önkormányzat. Arra a kérdésre, hogy ezt mikor teszik meg, úgy válaszolt, lehet, hogy decemberben, de az is előfordulhat, megvárják az ombudsmani vizsgálat eredményét.
Véleménye szerint csak a szociális kártyával lehet megakadályozni, hogy a meghatározott célból nyújtott segély "kocsmákba, uzsorások zsebébe vándoroljon". Hozzátette, a kártya országos bevezetése érdekében népszavazást kezdeményez a jövő héten.
A szociális kártya bevezetésről október 20-án döntött Monok képviselő-testülete. A polgármester akkor elmondta: a község tíz képviselőjéből heten voltak jelen a voksoláson, közülük hatan igennel, egy képviselő nemmel szavazott. A monoki döntés szerint a szociális segély 60 százalékát kártyára utalja az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják az érintettek.
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a monoki döntést követően hivatalos úton megkérte a szociális kártya bevezetéséről szóló rendeletet, és a szerdán átadott dokumentumok alapján vizsgálatot indít - mondta Szepessy Zsolt, aki arra kérte az országgyűlési biztost, ne csak a rendeletet, hanem a "mögötte álló társadalmi igényt" és a határozathozatal okát is vegye figyelembe. Békés megyében az újkígyósi önkormányzat november első napjaiban már átutalta az átmeneti segély, valamint a lakásfenntartási támogatásra jogosultak kártyájára az átlagosan 5 és 10 ezer forint közötti összegeket.
Szepessy elvitte Budapestre a szociáliskártya-rendeletet
Átadta a szociális kártya bevezetéséről szóló rendeletet Monok polgármestere Szabó Máté országgyűlési biztosnak szerdán Budapesten; Szepessy Zsolt azt mondta, az ombudsman vizsgálatot indít, míg ő a kártya országos bevezetéséről népszavazást kezdeményez a jövő héten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.