Életveszélyt okozó testi sértés és rablás bűntette miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben - közölte Dobi Tamás, a főkapitányság helyettes szóvivője. Az eddigi adatok szerint a helyi férfitól pár ezer forintot, két doboz cigarettát és két csomag nápolyit vittek el. A másnap reggel megtalált sértett súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
A nyomozás során felfigyeltek két férfira és egy nőre, akik elkövethették a bűncselekményt. Egyikük láthatta, hogy nagyobb összegű készpénz van a nyugdíjasnál, aki vásárlás után hazaindult. Néhány méter után leütötték, elvették értékeit, majd egy félreeső területre vonszolták - ismertette Dobi Tamás.
A tanúvallomások és a gyanúsítottaknál tartott házkutatás eredményeként a rendőrség a 23 éves férfit, a 31 éves nőt és a 16 éves fiatalembert bűnügyi őrizetbe vette, a bíróság pedig hétfőn elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Mindhárom gyanúsított büntetett előéletű. A 31 éves nő egyebek mellett azért, mert korábban ellopta a jelenlegi ügy sértettjének bankkártyáját, és jogosulatlanul használta azt. A nyugdíjas akkor feljelentést tett, a rendőrség elfogta a tettest, akit a bíróság pénzbüntetésre ítélt.
Életveszélyesen bántalmaztak a rablók egy idős férfit
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy hatvanéves nyugdíjas, akit még csütörtökön támadtak meg a Borsod megyei Járdánházán; az elkövetőket alig huszonnégy óra alatt elfogták - közölte a rendőrség hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.