Arányaiban a Magyar Nemzetnek kellett a legkisebb visszaesést elkönyvelnie: 57,2-ről 51,5 ezerre csökkenő eladott példányszáma tíz százalékos mínuszt mutat, míg az eredményét 21,6-ról 18,7 ezerre rontó Népszava esetében 13,3 százalék ez a mutató.
A Népszabadság júliustól szeptember végéig mért átlagosan 90 ezres értékesített példányszáma egy év alatt 15 ezres zuhanást jelent, vagyis az értékesített példányszám 14,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző esztendő azonos időszakában.
Visszatért ugyanakkor a mezőnybe a Matesz-auditot évekkel ezelőtt elhagyó Magyar Hírlap, amelyből a szervezet adatai szerint átlagosan 17,7 ezer példányt értékesítettek 2009. harmadik negyedében.
Kevesebb fogy a politikai napilapokból
Jelentősen zsugorodott az elmúlt egy évben az országos politikai napilapok piaca - tudható meg a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) tavaly és idei harmadik negyedéves adatainak összehasonlításából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.