A Fidesz elnöke, aki egyben a felcsúti Puskás Akadémia alapítója is, erről a Blikkben csütörtökön megjelent interjúban beszélt. A politikusnak a szövetségi kapitány karaktere "bejön", mert mint mondta, "higgadt, vízhordó típus", de "olcsó ravaszkodásnak" tartja, hogy kritikáját politikainak minősítette.
"Nálunk tízmillió embernek van véleménye a fociról, s azt nem tartom helyesnek, ha valaki ebből bárkit - akár engem is - ki akar zárni. Volt és lesz véleményem, el is fogom mondani. Ha úgy tetszik: benne van a jegyárban" - tette hozzá. Orbán szerint a kapitány "vérprofi, pénzért dolgozik", s "nem szakad meg a szíve, ha nem sikerül teljesíteni a kitűzött célt".
"Azt a kioktató hangot pedig, amelyen újabban megszólal, mi, magyar szurkolók aligha fogjuk elfogadni" - folytatta a politikus, aki szerint Lothar Matthaust is azért fogadta el annak idején a hazai közvélemény, mert ideköltözött, és klubmérkőzéseken lehetett vele találkozni.
Orbán még felrótta Koemannak, hogy a svédek és a portugálok elleni hazai világbajnoki selejtezőkön gúzsba volt kötve a válogatott. "Senki sem vár esztelen, fej és gondolkodás nélküli rohamozást, de győzni akarást, eltökéltséget, győzelmet szolgáló edzői koncepciót igen."
A lap felvetette a DAC-Slovan szlovák bajnoki mérkőzésen történteket is, illetve azt, hogy elfogadható magyarázat egy éve nem érkezett, erre Orbán úgy reagált:"a dunaszerdahelyi olyan eset, amelyet futballhuliganizmusnak próbálnak beállítani Szlovákiában, holott valójában az a magyar nemzeti öntudattal szembeni brutális hatósági fellépés volt".
Orbán újból Koemanról nyilatkozott
Orbán Viktor sajnálja, hogy a labdarúgó-válogatottal kapcsolatban korábban megfogalmazott véleményét politikainak minősítette Erwin Koeman szövetségi kapitány, egyúttal fenntartja álláspontját, miszerint a szakvezetőnek több időt kellene Magyarországon töltenie.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.