A kormányszóvivő arról sem tud, hogy az Országgyűlés november 23-án szavazna erről az ORTT-elnök személyéről. Szollár Domokos tájékoztatása szerint a két politikus hamarosan megkezdi az egyeztetést a jelölt személyéről.
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön közölte: a kormány bejelentette, hogy tekintettel az egyeztetések stádiumára, várhatóan november 23-án szavazhat az ORTT új elnökéről.
Majtényi László október végén mondott le november 30-i hatállyal az ORTT elnöki posztjáról, döntését a rádiós pályázat körül történtekkel indokolta. Az ORTT elnökét a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen jelöli.
Az ORTT október 28-án a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - frekvenciát az Advenio Zrt. nyerte el. A döntést megelőzően Majtényi indítványozta, hogy a végül nyertes két rádiót - formai szabálytalanság, s irreális ajánlattétel miatt - zárja ki a testület a tenderből. Kizárási indítványát azonban a testület Fidesz-MSZP-együttműködéssel leszavazta.
November 23-án szavazhatnak Majtényi utódjáról?
Még nem kezdődtek meg az egyeztetések Bajnai Gordon miniszterelnök és Sólyom László köztársasági elnök között az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) új elnökének személyéről - közölte az MTI érdeklődésére a kormányszóvivő csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.