A szakember, aki 2005-ben elnyerte az Év borásza címet, azt követően döntött így, miután néhány bevizsgált boráról az igazgatóság azt állítja, hogy a bortörvényt megsértő módon készült - olvasható a közleményben. Az erről szóló dokumentumokat november 9-én kapta készhez, ezzel egy időben döntött úgy, hogy szakértők segítségével védi meg borászata jó hírnevét - teszi hozzá.
Közlése szerint a Vincze Borászat Kft. a határozat átvétele után azonnal értesítette valamennyi forgalmazóját, hogy a hatóság szerint megkifogásolt módon készített borait vegyék le a boltok polcairól. A borász minden forgalmazójának megtéríti az ügyből adódó kárát - ígéri.
A Vincze Borászat Kft. bízik abban, hogy a jogorvoslat megnyugtató eredményt hoz számára és azt reméli, hogy mind a fogyasztók, mind a megrendelők igényeit minél előbb ismét ki tudja szolgálni - áll a közleményben. A természetesnél több mint kétszer több glicerint talált szeptember végén az országos hírű egri Vincze borászat által vizsgálatra beküldött mintában a Borminősítő igazgatóság.
Kocsi Emília KBI igazgatóhelyettese akkor az MTI-nek elmondta: a Vincze Borászat Kft. 6 palack eredetvédett egri bikavért küldött be az igazgatósághoz, azért, hogy adjanak ki forgalomba hozatali engedélyt a mintával megegyező, 250 hektoliternyi, a pincészetében tárolt borra. Ugyanakkor később nem találták meg a megjelölt tételt a borász egri pincéjében.
Ugyanakkor október közepén a KBI nemcsak a Vincze pincészetből beküldött mintákban, hanem olyan borokban is talált glicerintöbbletet, amelyek már kereskedelmi forgalomba kerültek. A többi között, több 2005-ös évjáratú Vincze Borban is, vagyis abból az évjáratból, amikor a szakember elnyerte az Év Borásza címet.
A KBI szerint a műszeres vizsgálat kimutatta, hogy minden esetben szintetikusan előállított glicerinnel próbálták a bort testesebbé tenni. Simon József az Egri Hegyközség elnöke ezt követően úgy nyilatkozott: amennyiben bebizonyosodnak egri Vincze borászatra vonatkozó borhamisítási esetek, akkor a város hegyközsége 3 évre eltilthatja az "egri" név használatától Vincze Bélát.
Vincze Béla azt állítja, nem hamisított bort
Visszautasítja a borhamisítás vádját Vincze Béla és fellebbez a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Borminősítő Igazgatóságának (KBI) elmarasztaló döntése ellen - erről közleményben tájékoztatta szerdán az MTI-t az egri borász.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.