A ProSiebenSat.1 cégcsoport TV3 néven indít új szórakoztató női csatornát Magyarországon 2010. január elsejétől - közölte a TV2 kommunikációs irodája. A P7S1 szerint nincs kifejezetten női tartalmakat sugárzó csatorna Magyarországon, ezért a TV3 tematikus műsoraival elsősorban a 25-34 év közötti városi nőket céloznák meg.
A TV3 műsorstruktúrája három pillérre épül: csatorna női célcsoportnak szóló prémium sorozatokkal, filmekkel, az angolszász televíziózásból ismert reality műsorokkal és dokumentumfilmekkel, 2010 tavaszától pedig saját gyártású szórakoztató magazinműsorral is jelentkezik - áll a közleményben.
Az új szórakoztató csatorna december közepétől sugározza tesztadását hazánkban, 2010 elejétől pedig közel egymillió háztartásban lesz fogható, és a ProSiebenSat.1 tervei szerint a jövő évi tárgyalások következtében ez a szám tovább bővül majd. A német médiavállalat távolabbi célja, hogy a TV3-mal hosszú távon az élvonalba tartozó, érdemi és közkedvelt csatornát működtessen Magyarországon.
Hivatalosan is bejelentették a TV3 indulását
A TV2-t tulajdonló ProSiebenSat.1 cégcsoport TV3 néven új szórakoztató csatornát indít Magyarországon 2010. január 1-jétől - közölte a TV2 sajtóosztálya. A nőket célzó új csatorna már december közepétől sugároz tesztadást, és jövő év elejétől közel egymillió háztartásban lesz fogható.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.