A körözött személyeket kommandósok fogták el kedden Kecskemét-Hetényegyházán - közölte a rendőrség. A szeptember 12-én történt lövöldözés miatt elrendelt nyomozás során felderítették a három személy tartózkodását, és őrizetbe vették a 23 éves és a 35 éves kecskeméti férfit, valamint a 18 éves kecskeméti nőt, akiket több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítanak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Nyíkos Tamás főhadnagy beszámolt arról, hogy a három gyanúsítottat egy ismerősük lakásán sikerült elfogniuk a kommandósoknak. A három személy vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére rendezkedett be, rendre olyan ingatlant kerestek lakóhelyül, amelyik a tanyavilágban található, nehezen megközelíthető. A jelenlegi albérletükből is távozóban voltak, amikor elfogták őket. Az albérletükben tartott házkutatás során, az egyikük ágyában egy gáz-riasztófegyvert is találtak, nagyobb mennyiségű lopott élelmiszer mellett. A sajtószóvivő hozzátette: a gyanúsítottak munkahellyel és legális jövedelemmel nem rendelkeztek, bűncselekmények elkövetéséből tartották el magukat.
A bűncselekmény szeptember 12-én történt, amikor az őrizetbe vett 23 éves férfi tartózkodási helyéül szolgáló Ballószög melletti tanyán egy személygépkocsival, üzleti elszámolás végett megjelent négy kecskeméti férfi. Közülük ketten az ingatlan nyitott kapuján gyalogosan mentek be, ahol a most elfogott két férfi puskát fogott az érkezőkre. Eközben egyikük élettársa, a 18 éves nő bezárta az érkezők mögött a kaput. A csapdába került két férfinak a kapun átmászva sikerült kijutni a gépkocsijukhoz, azonban a támadólag fellépő két férfi több lövést adott le közelről az autóban ülők felé. A sértettek elmenekültek a helyszínről. A sörétes lőfegyverből leadott lövések nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak a két meglőtt férfinak.
Kommandósok fogták el a tanyasi lövöldözőket
Elfogták azt az emberölés bűntett kísérlete miatt keresett nőt és két férfit, akik szeptemberben sörétes puskával több lövést adtak le egy üzleti elszámolás miatt négy férfira egy Ballószög külterületén található tanyán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.