Budai Bernadett felhívta a figyelmet, hogy erre a személyre az MSZP tagsága fog javaslatot tenni.
Induljon Bokros Lajos az MSZP, az SZDSZ és az MDF közös kormányfő-jelöltjeként jövőre a parlamenti választásokon a Fidesz fenyegető kétharmados többségének megakadályozására - javasolta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a Népszava online által kedden közölt interjúban.
Retkes Attila szerint az SZDSZ-nek nem lehet más célja, minthogy a következő ciklusban is legyenek parlamenti képviselői, önálló frakciója. A Fidesz a Jobbikkal elérheti a kétharmados többséget, ezért "most nem pártokról, képviselők számáról kell beszéljünk, hanem arról: miként őrizhető meg a harmadik köztársaság értékrendje."
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF felelőssége abban áll, "miként tud a maga önfeladása nélkül Orbán Viktorral szemben egy komoly, közös jelöltet állítani. Jelen pillanatban egy ilyen személyt látok, Bokros Lajost". Az ő gazdasági szakértelme, józan, demokrata hozzáállása alkalmassá teszi arra, hogy egyharmad fölötti eredményt elérjen - vélekedett Retkes Attila.
Az SZDSZ célja, hogy mind a 176 körzetben legyenek "jó" SZDSZ-es jelöltjeik, és mind a 19 megyében és Budapesten területi listát, valamint országos listát állítsanak. Elképzelhető, hogy tucatnyi egyéni körzetben az MDF-fel vagy az MSZP-vel lesz célszerű közösen indulni. Közös listában egyelőre nem gondolkodik - tette hozzá.
Retkes Attila elmondta: célja, hogy ellenzékből "egy plebejus, középre húzódó liberális pártot építsen". Ezt a célt szolgálja az "Újratervezés" című köz- és szakpolitikai program.
A liberális pártelnök egyet értett Demszky Gáborral abban, hogy "a baloldali és liberális szavazók számára egyaránt elfogadható főpolgármester-jelöltet kell találni, aki legyőzi az autoriter, tekintélyelvű és korlátozottan demokrata Tarlós Istvánt."
Retkes: legyen Bokros a közös kormányfő-jelölt
Az MSZP december 12-ei kongresszusán hozza meg döntését a miniszterelnök-jelölt személyéről - mondta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője annak kapcsán, hogy az SZDSZ elnöke azt javasolta: induljon Bokros Lajos az MSZP, az SZDSZ és az MDF közös kormányfő-jelöltjeként jövőre a parlamenti választásokon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.