Marton Levente főszerkesztő - az MSZP-frakció által az MTI-hez eljuttatott - közleménye szerint a cikk "nem szakmabeli" szerzője a munkacsoport üléséről szövegkörnyezetéből kiragadott, pontatlan mondatokkal tudósított, és emiatt váltak "ellenkezőképpen értelmezhetővé" Veresné Szabó Éva szavai.
Az Echo Tv november 2-ai híradója arról számolt be, hogy birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek a 2008 júniusi száma, amely idézi Szabó Évának, Veres János volt pénzügyminiszter feleségének tavalyi, egy balatonőszödi munkacsoporti ülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".
Veresné Szabó Éva az MTI-nek november 3-án azt mondta, nem a saját véleményét mondta el azon az ülésen, hanem egy szóbeszédről számolt be, amely szerint magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek.
Korábban Molnár Oszkár fideszes edelényi polgármester szavai országos visszhangot váltottak ki, miután kiderült, egy júniusi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak. Molnár Oszkár ugyancsak november 3-án idézett a Balközép című újságból, és az alapján hangsúlyozta, hogy szerinte Szabó Éva azt mondta, tud olyan esetről, hogy a magasabb segély érdekében nők olyan gyógyszert is képesek beszedni, amely miatt sérült gyermek jön a világra.
Elnézést kér a Balközép, mert rosszul adta vissza Veresné szavait
A Balközép című újság közleményben kért elnézést azért, mert tavaly júniusi számában nem hangsúlyozta, hogy egy - az összes képviselőt felháborító - szóbeszédet, rosszindulatú pletykát ismertet; emiatt Veresné Szabó Éva szocialista képviselő mondanivalója "éppen ellenkezőképpen vált értelmezhetővé" - közölte a Magyar Szocialista Párt és az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja lapjának főszerkesztője az MTI-vel hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.